Ugrás a fő tartalomra
Public Health

HIV/AIDS, hepatitisz és tuberkulózis

Az ENSZ harmadik fenntartható fejlődési célja többek között kimondja, hogy 2030 végéig véget kell vetni az AIDS- és tuberkulózisjárványnak, továbbá jelentős előrelépést kell elérni a hepatitisz elleni küzdelemben. Az EU kiveszi a részét ebből a fontos feladatból, és ennek jegyében támogatja a tagállamok azon tevékenységeit és szakpolitikai intézkedéseit, amelyekkel e járványok ellen és a fejlődési célok megvalósításáért küzdenek.

Az EU szakpolitikai intézkedései

A HIV/AIDS elleni uniós fellépésnek hosszú múltja van. A vírushepatitiszre és a tuberkulózisra eredetileg HIV-társfertőzésként tekintettek, majd fokozatosan nyertek létjogosultságot önálló betegségként az uniós szakpolitikában.

Az EU először 2005-ben dolgozott ki szakpolitikai eszközt a HIV/AIDS uniós szintű kezelésére: a HIV/AIDS ellen folytatott küzdelemről szóló bizottsági közlemény volt az alapja az EU intézkedéseinek 2006 és 2009 között.

A HIV/AIDS elleni küzdelem ezek után is népegészségügyi probléma és politikai prioritás maradt az Európai Unióban és a szomszédos országokban, ezért a Bizottság 2009-ben egy második közleményt is elfogadott.

A Bizottság ebben a közleményben hangsúlyozta annak fontosságát, hogy fokozni kell a megelőzési stratégiák végrehajtását, támogatni kell a HIV-re/AIDS-re adott hatásos választ az elsőbbséget élvező régiókban, és eszközöket kell kidolgozni a HIV/AIDS által legveszélyeztetettebb európai népességcsoportok elérésére és támogatására. A dokumentum politikai lendületet kívánt adni a HIV/AIDS elleni küzdelemnek, és arra buzdította a tagállamok érdekeltjeit, a civil társadalmat és az ipart, hogy hajtsanak végre intézkedéseket a megelőzéssel, a kiemelt régiókkal és csoportokkal, az ismeretek bővítésével, a nyomon követéssel és az értékeléssel kapcsolatban.

A 2009. évi közleményt két cselekvési terv követte:

A világ vezetői 2015-ben elhatározták, hogy a fejlődési célokkal összhangban, világszintű fellépéssel 2030-ra felszámolják a HIV-/AIDS- és a tuberkulózis-járványt, valamint visszaszorítják a vírushepatitist. Az EU a 2016. évi „A következő lépések Európa fenntartható jövőjéért” című közleményében politikai kötelezettségvállalást tett, hogy támogatja az uniós tagállamokat e globális célkitűzések elérésében.

A 2018. évi 22. nemzetközi AIDS-konferenciára az Európai Bizottság bizottsági szolgálati munkadokumentumot tett közzé a HIV/AIDS, a vírushepatitisz és a tuberkulózis elleni küzdelem aktuális helyzetéről az Európai Unióban és a szomszédos országokban. A dokumentum ismertette a szakpolitikai eszközöket és a bevált gyakorlatokat is.

A munkadokumentum felsorolta, hogy milyen szakpolitikai területeken támogatja az EU a tagállamokat: népegészségügy, kutatás, drogpolitika, fejlesztési együttműködés, csatlakozási és szomszédságpolitika, európai strukturális alapok stb., továbbá számot adott a korai diagnózis, a szűrési hajlandóság növelése, a veszélyeztetett csoportok szélesebb körű tájékoztatása, a különféle betegségek integrált ellátása, a gyors ellátáshoz jutás, a megelőzési célú kezelés, valamint az egészségfejlesztés és a hálózatok és civil társadalmi szervezetek támogatása terén kidolgozott, uniós finanszírozású bevált gyakorlatokról.

Uniós finanszírozású egészségügyi programok

Az EU közvetlenül az egészségügyi programján keresztül is finanszíroz projekteket és tevékenységeket. Az EU egészségügyi programjából támogatott tevékenységek hozzájárulnak olyan bevált gyakorlatok kidolgozásához és végrehajtásához, amelyek a nemzetközi kötelezettségvállalással összhangban elősegítik a HIV-/AIDS és a tuberkulózis felszámolását, valamint a vírushepatitis visszaszorítását. A főbb témák és vezérgondolatok:

  • előmozdítani a HIV, a hepatitis és a tuberkulózis korai diagnózisát (ideértve a későn orvoshoz fordulók számának csökkentését is), valamint a megelőzési célú kezelés javítására irányuló beavatkozásokat;
  • integrálni a kezelést és a gondozást, gondoskodni az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésről, az integrált diagnózisról és az esetkezelésről, és javítani az egészségügyi szolgáltatásokat a különböző közösségek számára, pl. a börtönökben;
  • támogatni a civil társadalmat az e betegségek elleni konkrét fellépésük során.

A Fogyasztó-, Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökség (CHAFEA) 2003 óta kezel HIV-vel, hepatitisszel és tuberkulózissal kapcsolatos projekteket.

Együttműködés

A Bizottság az elmúlt másfél évtizedben (2005–2019) két szervet is működtetett abból a célból, hogy elősegítsék a szakpolitikai intézkedések végrehajtását, és erősítsék az országok, a civil társadalom és nemzetközi szervezetek közötti együttműködést. Mindkét szerv évente kétszer ülésezett.

Az információcserét és a szorosabb együttműködést szolgáló fórum, a HIV-vel/AIDS-szel, a vírushepatitisszel és a tuberkulózissal foglalkozó agytröszt tagjai az EU- és az EGT-országok egészségügyi hatóságainak képviselői voltak. Az agytröszt fontos szerepet játszott az említett kórképekkel kapcsolatos szakpolitikai prioritások meghatározásában.

A HIV-vel, illetve az AIDS-szel, a vírushepatitisszel és a tuberkulózissal foglalkozó civil társadalmi fórum (CSF) informális tanácsadó szerv volt, amely abból a célból jött létre, hogy megkönnyítse a nem kormányzati szervezetek és hálózatok részvételét az európai szintű szakpolitika kidolgozásában és végrehajtásában. A fórum tanáccsal látta el az agytrösztöt és a Bizottságot.

A fenti csoportok 2019-ben jelenlegi formájukban megszűntek. A Bizottság azonban továbbra is folytat eszmecseréket a HIV, a tuberkulózis és a hepatitis elleni intézkedések végrehajtásáról, illetve megfelelő mechanizmusokon (pl. az Egészségügyi Biztonsági Bizottságon, az EU egészségpolitikai platformján működő hálózatokon) keresztül elősegíti a helyes gyakorlatok térhódítását.

Kapcsolódó információk