Ugrás a fő tartalomra
Az Európai Bizottság logója
Public Health

Egészség–EU Hírlevél, 218. szám – Fókuszban

Egészségügyi és szociális kérdések – a szorosan összefonódó két terület finanszírozása mostantól ugyanazon a programon keresztül történik

Andriana Sukova, a Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának főigazgató-helyettese és Martin Seychell, az Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Főigazgatóság egészségügyi főigazgató-helyettese megvitatja az Európai Szociális Alap Plusz (ESZA+) programról szóló rendeletjavaslatát. A javaslatot a Bizottság 2018. május 30-án azzal a szándékkal fogadta el, hogy elősegítse egy olyan, rugalmasabb és befogadóbb „szociális Európa” létrejöttét, amelynek előnyeit minden polgára élvezheti. A program Európa legértékesebb erőforrására, a lakosságra épít. Az eddigi Európai Szociális Alapok elsősorban a foglalkoztatásra, a társadalmi befogadásra, a képességek fejlesztésére és az oktatásra összpontosítottak, most azonban mindehhez hozzáadódik az egészségügy részterülete, így az egészségügyi kiadásokhoz 413 millió euró válik lehívhatóvá.

Miért épül be mostantól az egészségügyi költségvetés egy szociális finanszírozási eszközbe?

Andriana Sukova: A szociális jogok európai pillére iránytűként és keretként szolgál az ESZA+ által 2020 után megvalósuló beruházásokhoz, emellett pedig rögzíti azt az elvet, amely szerint mindenkinek joga van a jó minőségű és megfizethető egészségügyi ellátáshoz, legyen szó akár a megelőzésről, akár a gyógyításról. Az egészségügyi és szociális kérdések ezenkívül szorosan összefonódnak. Az egészségi állapotot meghatározó legfontosabb tényező a társadalmi–gazdasági helyzet, hiszen az egészségügyi problémák kialakulásának kockázata a mai napig az alacsony jövedelmű és iskolai végzettségű lakosság körében a legmagasabb. Az egészségügyi és a szociális szakpolitika egyik kulcseleme az egyenlőtlenségek kezelése. Ahogyan a társadalmi helyzet kihat az egészségi állapotra, az egészségi állapot is befolyással van olyan szociális területekre, mint a foglalkoztatás, a család, a közösségi szerepvállalás vagy a gazdaság.

Martin Seychell: A gazdaság erejének megőrzéséhez és a jövő építéséhez az Uniónak egészséges, aktív lakosságra van szüksége. Emellett különösen az idősödő társadalom jelentette kihívás miatt életbevágóan fontos a megelőzés és az egészségre vonatkozó ismeretterjesztő, mozgósító tevékenység, hogy az egészségügyi rendszerek fenntarthatók legyenek, és túlterheltségüket a jövőben elkerülhessük.

Andriana Sukova: Az egészségügyi programot azért emeltük az ESZA+ részterületei közé, hogy adott esetben a szociális célú ráfordítások egészségügyi szempontokat is szolgáljanak, és fordítva. Természetesen ez azt is tükrözi, hogy az egészségügy kiemelt helyet kap a szociális jogok európai pillérén belül.

Mi történik a Bizottság korábbi legfontosabb egészségügyi finanszírozási eszközével, az egészségügyi programmal?

Martin Seychell: Az előző egészségügyi program ESZA+-ba való beépítésével az alapon belül a Bizottság az egészségügyi részterület számára 413 millió eurós költségvetést különített el. Az egészségügyi részterület végrehajtása továbbra is az egészségpolitikai biztos kizárólagos hatáskörébe fog tartozni, míg az operatív feladatokat az Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság fogja irányítani.

Andriana Sukova: Az egészségügyi részterület végrehajtása tagállami konzultációkat követően, munkaprogramok keretében fog történni. Terveink szerint az egészségfejlesztéssel, a betegségmegelőzéssel és a nem fertőző betegségek kezelésével foglalkozó irányítócsoport egyfajta központi fórum lesz a tagállamok egészségügyi hatóságaival az ESZA+, a Horizont Európa (FP9) és a Digitális Európa programon keresztül megvalósuló egészségügyi kiadásokról folytatott konzultációkban. Ezáltal ugyanis az említett hatóságok a korábbinál sokkal nagyobb rálátást nyerhetnek az ilyen kiadásokra.

Ez azt jelenti, hogy az Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság szorosabbra fűzi az együttműködést más főigazgatóságokkal?

Martin Seychell: Pontosan, és a Bizottság pont e szorosabb együttműködéssel szeretné elérni, hogy az egészségügyi szempontok minden szakpolitikai területen érvényesüljenek. Az „egészségügy minden szakpolitikában” megközelítés értelmében – akárcsak a holisztikus orvoslás, amely nemcsak a konkrét tünetet, hanem a beteg egészségét befolyásoló összes szempontot figyelembe veszi – meg kell vizsgálnunk, hogy az egészség milyen kölcsönhatásban áll más főigazgatóságok hatáskörébe tartozó egyéb tényezőkkel. A kutatás és az egészségügy összefonódása valószínűleg nem szorul magyarázatra, ugyanakkor olyan tényezőkkel is jelentős kölcsönhatás figyelhető meg, mint az oktatás, a mezőgazdaság, a beruházás, az egyenlő esélyek megvalósulása, a környezetvédelem és sok más terület. Fokozott koordinációval és következetességgel az uniós fellépések hatásfoka maximalizálható, így azok még jobban szolgálhatják is az uniós polgárok érdekeit.

Uniós szintű tevékenységek

Egészségügyi szakpolitikák a jövőbeli uniós költségvetésben (2021–2027)

Európai Bizottság – Egészségügy és élelmiszer-biztonság

Az EU egészségügyi programja

Fogyasztó-, Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökség

Európai Szociális Alap

Európai Bizottság – Foglalkoztatás, szociális ügyek és társadalmi befogadás

Hírek

A jövőbeli uniós költségvetés (2021–2027) jelentősen felkarolja az egészségügyet

A Bizottság jogalkotási javaslatokat fogadott el az ágazati alapok és programok, köztük az új Európai Szociális Alap Plusz program, az új Európai Regionális Fejlesztési Alap, a Horizont Európa program, a Digitális Európa program és az InvestEU Alap tekintetében.

Tájékoztató: az egészségügyi szakpolitikák uniós támogatásának menete a különböző mechanizmusokon keresztül

Az egészségügyi források számos prioritási terület (szociális védelem, kutatás és innováció, digitális társadalom, kohézió és globális felelősségvállalás) költségvetésében megjelennek majd. A tájékoztató célja, hogy ezt az összetett témát közérthetővé tegye.

Az egészségügy beépül az új Európai Szociális Alapba, ezáltal szorosabb együttműködést tesz lehetővé minden egészségügyi beruházás esetében

Az új Európai Szociális Alap Plusz egy olyan, 101,2 milliárd euró értékű pénzügyi eszköz, amelynek fókuszában a szociális jogok európai pillére és a fenntartható fejlesztési célok állnak, világosan kapcsolódva az európai szemeszter országspecifikus ajánlásaihoz.

Itt olvashatók az „Integrált ellátás finanszírozása és a lakosság egészségügyi állapotával kapcsolatos igazgatási feladatok” című szeminárium prezentációi

A 2018. május 22-én megrendezett esemény házigazdái a Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatósága, az International Foundation of Integrated Care (nemzetközi alapítvány az integrált ellátásért), a holland Állami Közegészségügyi és Környezetvédelmi Intézet (RIVM), valamint a Leideni Egyetem Orvostudományi Központjának hágai kampusza voltak.

Az egészségpolitikai biztos és a luxemburgi egészségügyi miniszter is részt vett „Az EU, az Ön egészsége és Ön” címen Luxembourgban megrendezett civil párbeszédben

Vytis Andriukaitis és Lydia Mutsch miniszterasszony 2018. június 21-én élénk vita keretében válaszolt a közönség kérdéseire, így arra a kérdésre is, amely az egészségügy új finanszírozási keretét érintette. Olvassa el az eseményről készült összefoglalót, és tekintse meg a videofelvételt!

Az egészségügyi programhoz kapcsolódó projektek:

Az egészségügyi program beépül az Európai Szociális Alap Plusz programba

Az Európai Unió egészségügyi programja, amelyet a Fogyasztó-, Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökség hajt végre, mostantól az Európai Szociális Alap Plusz program célzott részterülete lesz.

További érdekes oldalak